1990 tavaszán a magyar zenetörténet legfontosabb alkotóműhelyeinek egyike nyílt meg a hazai s a külföldi látogató előtt - az egyetlen e fő műhelyek között, mely lényegében úgy maradt fenn, ahogy halhatatlan lakója elhagyta.

Kodály 1924 októberétől haláláig, 1967 márciusáig lakott a ma nevét viselő Köröndön. A tér is, melyre ablakai néznek, az út is, melyen a körcikk alakú ház bejárata van, megőrzött egyet s mást a Magyarországon átcsapó történelmi hullámokból. Az út, amikor Kodályék odaköltöztek, Andrássy Gyulának, az 1867-es alkotmányos kormány elnökének nevét viselte. 1949-ben Sztálin út lett, 1956-ban A magyar ifjúság útja, 1957-ben a Népköztársaság útja. A teret a II. világháború alatt Hitler térnek hívták. Utóbb visszakapta eredeti nevét; 1982 óta Kodály-köröndnek nevezik. Miniatűr magyar történelem az utcatáblák tükrében.

A lakás négy utcai szobából állt, a hozzájuk tartozó mellékhelyiségekkel. Berendezése inkább célszerű volt, mint fényűző; egyénivé, varázslatossá lakóinak ízlése tette. Népi kerámiák és kézimunkák díszítették: a népdalgyűjtő utak megannyi emléke. Másfelől a hosszú művészpálya emlékei: szobrok, babérkoszorúk, egy-egy jeles külföldi bemutató műsora, a legközelebbi családtagok és pályatársak képe.

Az ebédlő - akácsak a mai múzeumlátogató: ide léptek be annak idején Kodályék látogatói is - puritán, egyszerű bútorzatával lepi meg az érdeklődőt. Hozzá kell képzelnie a házigazdák szellemi sugárzását, mely otthonná, alkotóműhellyé, a biztonság szigetévé tette e szobasort, nehéz időkben is. A délidőben érkező kedves vendég számára mindig került még egy teríték az asztalra, az öt óra tájban érkezőt fodormenta tea és sütemény várta. A kevésbé meghitt látogatókat is itt, a viaszos vászonnal letakart ebédlőasztal mellett fogadta Kodály. Míg első felesége, Emma asszony élt: munkatársnői élén itt foglalkozott az újságkivágatok és az életpálya más dokumentumainak csoportosításával. Emma asszony halála után Kodály második felesége, Péczely Sarolta az ő szellemében folytatta a munkát. Az így létrejött gyűjtemny vetette meg az alapját az immár tudományos elvek szerint működő Kodály Archívumnak, és az utób hozzá csatlakozó, a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet segítségével életre hívott Kodály Emlékmúzeumnak.

A kedvesebb vendégeket, a próbára érkező muzsikusokat egy szobával beljebb tessékelték: a Munkácsy ecsetjére méltó, XIX. századi szellemet árasztó szalonba. Ebben két zongora uralkodott. Az ajtó fölött Beethoven maszkja tekintett a látogatóra, a kályha körül Petri Lajos különböző korszakokban készült szoborportréi együtt éltek nagyon is eleven, soha nem szoborszerű modelljükkel. Palló Imre, Basilides Mária, Set Svanholm, Ferencsik János, Török Erzsi próbált itt, az ifjú Vásáry Tamás és a csodagyermek Perényi Miklós is játszhatott itt Kodály-műveket Kodálynak. A vendégek közül, akik az utolsó években e szobában megfordultak, Yehudi Menuhin, Aram Hacsaturján, Szigeti József, Pablo Casals, Leopold Stokowski emlékét őrzik fényképfelvételek.

A legbelső szoba volt, faragott íróasztalával és a két falat beborító könyvtárral, a tulajdonképpeni alkotóműhely. A zenetörténet, néprajz, irodalomtörténet, magyarságtudomány alapirodalma mellett a szépirodalom és költészet válogatott remekei sorakoztak itt, magyar, német, francia, angol, olasz, latin és görög nyelven. A szekrény tetején ott árválkodott Kodály ifjúkori csellója, melyen egy repeszdarab ejtette seb emlékeztetett a II. világháborúra, itt-ott néhány népi hangszer és hangfelvevő masina idézte a népdalkutató múltját és jelenét. Az íróasztalt, az asztalokat és székeket levelek, iratok borították: egy eleven műhely szerszámai, kellékei, szellemi gyaluforgácsai.

Az ebédlőből balra nyíló szoba - az egykori hálószoba - ad helyet a múzeum időszakos kiállításainak. Az első kiállítás a zeneszerzői műhelybe enged gazdag betekintést, legnagyobbrészt a Kodály Archívum anyagát vonultatva fel. Válogatott dokumentumok tükrében mutatja meg a felkészülés éveit, egy-egy korszak legfőbb műfajait, egy-egy műfaj kiemelkedő alkotásait. Olykor: egy-egy mű születésének folyamatát, az embrionális kezdetektől. Azt is, hogy miképp segítette a népdalkutató a zeneszerzőt - meg azt is, hogy miképp irányította a zeneszerző önnön alkotófantáziáját az Éneklő Magyarország megteremtése felé. Ismert, népszerű remekművek kéziratával éppúgy találkozhat a szemlélő, mint soha nem hallott kompzíciókéval, az első művekkel éppúgy, mint a végsőkkel, sebtében papírra vetett, lázas ötlettel csakúgy, mint hosszan érlelt művek végső tisztázatával. Egyszóval sok mindennel, ami egy alkotóműhelyben létrejön - és kikerül onnan, vagy visszatartott kísérlet marad.

Kodály Archívumról szóltunk az imént: ez önálló intézmény, de testvére a múzeumnak, vele egy fedél alatt működik. Elsődleges feladata a Kodály-dokumentumok (kéziratok, nyomtatványok, képi ábrázolások, hangfelvételek és mozgóképek) szakszerű őrzése, gyűjtése, jegyzékbe foglalása. További célja a Kodály-kutatások előmozdítása, nyilvánossághoz segítése. Szellemi irányítását Kodály Zoltánné Péczely Sarolta vállalta magára. A múzeum első időszakos kiállításának anyaga - említettük - legnagyobbrészt az archívum állományából került ki, ezzel is felhívta a kutatás, a közvélemény figyelmét erre az újonnan alapított intézményre.

"Visszanézni megtett útra, akár hegyek közt, akár az életben, nem szerettem soha. Mindig csak arra néztem, ami előttem volt" - írta Kodály, összegyűjtött írásainak, a Visszatekintésnek előszavában. S ha most mi, e kiállításon, látszólag a "megtett útra" nézünk vissza, Kodály példájából mégis előttünk álló küzdelemhez merítünk erőt. Küzdelemhez a műveltségben és emberségben megújult Magyarországért. Azért, hogy tisztán énekelhessük egy szólamát annak a Kodály megálmodta "kozmikus karműnek", melynek jeligéje: