A speciális hét programja 2014-ben

Az Intézet minden év februárjában vagy márciusában szervez egy olyan egyhetes programot, melynek során a hallgatók sokszínű előadásokon, műhely- és egyéb foglalkozásokon vehetnek részt. Ennek célja, hogy a zenepedagógia olyan területeire is betekintést nyerhessenek, melyek mélyebb megismerésére az órarend keretein belül nem kerül sor.

A 2014-ben március 3. és 7. közé eső speciális hét sok különféle előadást, műhelyfoglalkozást, sőt egy kétnapos győri szakmai programot is kínált az Intézet hallgatóinak. Részt vehettek Héjjas Pálné zongorapedagógiai DVD-jének előzetes bemutatóján (tervezett megjelenés: 2014. nyár), illetve több pedagógiai témájú műhelyfoglalkozáson: Mélykútiné Dietrich Helgával a kisgyermekkori zenei nevelés, Bánki Verával pedig a zene és játék témakörökben. A „Színes húrok” módszert Szilvay Csaba ismertette előadásával, amelyen Rossa László zeneszerző elemezte saját műveit; a módszer zongoratanításban történő alkalmazásáról pedig Berkiné Póni Lili beszélt. 

A győri tanulmányút során az Intézet hallgatói különböző iskolatípusokban látogathattak zenei órákat több korosztálynál: zenei foglalkozásokat a Bartók Béla Óvodában, egy Kokas órát a Bartók Béla Általános Iskolában, kóruspróbát a Liszt Ferenc Zeneiskolában, középiskolai énekórát a Krúdy Gyula Gimnáziumban, Olsvay Endre analízis óráját a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetében, illetve egy szolfézs-zeneelmélet órát a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában. A szakmai program széleskörű betekintést engedett hallgatóinknak a magyar zeneoktatás rendszerének egészébe.

  

  

magyar

Közelgő események

Kodály Summer School 2018

Részletek az angol nyelvű oldalakon.