Pad Zoltán


1994-1998: a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskolában klarinét, szolfézs-zeneelmélet szakos.

1995-tól a Kislődi Énekkar vezetője.

1998-ban felvételt nyert a budapesti Zeneakadémia (Zeneművészeti Egyetem) Középiskolai Énektanár - Karvezető szakára, amely mellett a zeneelmélettanár minősítést is megszerezte.

Tanárai többek között Erdei Péter, Komlós Katalin és Szabó Miklós voltak. Részt vett Simon Carrington, Pierre Cao, Paul Crabb, Czifra János, Erik Eriksson, Max Frey, Josep Vila és Roy Wales kurzusain.

2001-től kezdve rendszeresen énekel a Vashegyi György által vezetett Purcell kórusban.

2002-ben megalakította a Buxtehude kamaraegyüttest, amellyel azóta számos sikeres koncertet tartott, elsősorban Buxtehude, Schütz, Praetorius ill. Purcell műveiből.

2003-ban megjelent Az élőzene és gépzene befogadásának hatásvizsgálata c. dolgozata (In: Parlando No. 5-6, 2003).

Elnyerte a német állam DAAD ösztöndíját, amellyel a 2003/2004-es tanévben a Müncheni Zeneművészeti Főiskolán folytathatta tanulmányait, Prof. Michael Gläser, a Bajor Rádióénekkar karnagyának irányításával.

Müncheni tartózkodása alatt a Madrigálkórust is (vezetője Prof. Max Frey) vezényelhette egy hangversenyen.

2004. június 17-én a Foro Regis régi zenei együttes élén J. S. Bach Mennybemeneteli Oratóriumát dirigálta Münchenben.

2004 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem DLA képzésén karvezető szakon doktorandusz hallgató.

2005 nyarán kurzust tartott a Kodály Intézetben Mikrokozmosz a makrokozmoszban címmel (Bartók: Mikrokozmosz I-VI, II. Zongoraverseny és a Concerto alapján).

2005 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének tanársegédje Kecskeméten.

2007 márciusában a Fiatal Karvezetők 4. Nemzetközi Versenyének közönségdíjasa és megkapta a legeredményesebb magyar versenyzőnek járó különdíjat is.



Postacím: Kodály Intézet, H-6001 Kecskemét, Pf.: 188., Kéttemplom köz 1.
Telefon: +36 76 481 518 • Fax: +36 76 320 160 • E-mail: office@kodaly-inst.hu

© Copyright 2001-2004 Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet, Kecskemét