|
|
|

legfrissebb hírek, események | a közelmúlt eseményei | hírarchívum
Hírarchívum
Diplomaosztó a Művészetek Palotájában

A 2010/2011-es tanévben a Kodály Intézet mesterképzését elvégző hallgatók 2011. június 26-án, a Zeneakadémia diplomaosztójának keretében vehették át diplomájukat.
Tanulmányaik sikeres elvégzéséhez ezúton is gratulálunk!
Múzeumok éjszakája a Kodály Intézetben
Idén 2011. június 18-án tartották a Múzeumok éjszakáját a vidéki városokban, így Kecskeméten is. A Kodály Intézet minden évben részt vesz az eseményen. A mostani alkalommal a Kodály Zoltán életművét bemutató állandó kiállítás mellett a látogatókat Kodály Zoltánról és az Intézet tevékenységéről szóló videó vetítésével, borkóstolóval (Sümegi Pincészet) - melyet az intézet dolgozói által készített sütemények egészítettek ki -, valamint a Liszt Emlékév tiszteletére rendezett kiállítással és hozzá kapcsolódó totójátékkal vártuk.
21. század technikai vívmányai az Intézet életében - az első videókonferencia
Kolumbiában, Bogotában május 9. és 12. között került sor A Magyar Hét rendezvénysorozatra. Záró eseménye egy helyi rendezésű Kodály Szeminárium volt, amelyen különböző iskolatípusban tanító zenetanárok vettek részt.
A Pontificia Universidad Javeriana egyetemen rendezett szeminárium munkájában videókonferencia kapcsolat segítségével Dr. Nemes László Norbert, igazgató úr vett részt, aki A Kodály koncepció és az ének-zene oktatás aktuális kérdéseiről tartott előadást. Az előadást konzultáció követte, melyet Alejandro Zuleta kolumbiai egyetemi tanár vezetett.
A videó kapcsolat végén lehetőségünk volt bekapcsolódni egy magas színvonalú bemutatóórába, melyet egy 20 fős gyermek csoport részvételével prof. Zuleta tartott.
A kapcsolat létrejöttéért külön köszönet illeti Szegedy-Maszák Ildikót, aki a Magyar Köztársaság Bogotai Tiszteletbeli Konzulja.
A Helsinki Férfikar látogatása
A Helsinki Férfikar (Helsingin Lauluveljet) május 9-én látogatott Kecskemétre. A Városházán tett látogatás után a vasútállomás épületén lévő Kodály emléktáblánál énekeltek. Délután Erdei Péter karnagy úr mutatta be a Kodály Intézetet és tartott nekik kóruspróbát. A Kórus tagja az Intézet volt növendéke Matti Koivisto.
A Helsinki Férfikar (Helsingin Lauluveljet) 2007-ben alakult két kisebb kórus összevonásával. A kórusban jelenleg 47-en énekelnek. Karnagyuk az észt születésű Viive Mäemets, aki tanulmányait az észt Zeneakadémián folytatta.
A kórus repertoárja sokoldalú. Programjaikon a hagyományos férfikari, valamint vallásos kórusművek és népdalfeldolgozások mellett sokat énekelnek észt darabokat is.
A kórus Helsinki városának támogatását élvezi.
Új kiadvány!
Dobszay László: Útmutató A hangok világa című szolfézstankönyvek tanításához - angol nyelven
A Dobszay László által összeállított A hangok világa sorozat művészi, tudományos és pedagógiai igényességgel elkészített kiváló tananyag.
Jelen kiadvánnyal - bár nem a legelső próbálkozás arra, hogy Dobszay e sorozatát angol nyelvű fordításban tegye elérhetővé a külföldi szakemberek számára - megegyező nagyságrendű, mind a szolfézsoktatásban, mind a tanárképzésben egyaránt jól használható fordítás ez idáig nem látott napvilágot.
A kiadvány tartalmazza a szerző által írt módszertani jegyzetek angol nyelvű változatát. Tekintettel arra, hogy Dobszay László sorozatának első három kötete magyar népzenei anyagra épül - s emiatt külföldi zenetanárok használni nem igen tudják -, az e kötetekhez írt Útmutatókból egy olyan módszertani bevezető készült, amely értelmezi azt a kodályi elvekre épülő zenepedagógiai gyakorlatot, amely a népzenéből a klasszikus zene világába vezeti a zenét tanuló növendékeket.
Dr. Nemes László Norbert
A Kodály Intézet igazgatója
A kiadványok megvásárolhatók a Kodály Intézet Archívumában.
Tovább a kiadványokhoz
Prof. Ittzés Mihály Szabolcsi Bence-díjban részesült
Ittzés Mihály, a Kodály Intézet nyugalmazott professzora zenetudományi munkája elismeréseként 2011. március 15-e alkalmából Szabolcsi Bence-díjat vehetett át Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertertől.
A Szabolcsi Bence-díj kiemelkedő zenetudományi, zenekritikai és zenei ismeretterjesztő tevékenység elismerésére adományozható állami kitüntetés, évente két személy kaphatja.
A kitüntéshez ezúton is gratulálunk!

| A zene mindenkié! - XXII. Kodály Hét Finnországban |
Március 6-16. között rendezték meg Helsinkiben és környékén A Zene mindenkié címet viselő XXII. Kodály Fesztivált. A rendezvénysorozat nyitókoncertjének a helsinki magyar intézet adott otthont. A nyitóünnepségen dr. Forrai Kristóf nagykövet köszöntötte a résztvevőket, fellépőket és szervezőket. |
A fesztivál ideje alatt több mint tíz koncertre került sor Helsinki és környéke Kodály-módszert alkalmazó zeneiskolái, a Sibelius Akadémia, a helsinki magyar intézet és a finnországi Kodály Társaság közös szervezésében. A hét során, Kodály tanításának szellemében, a zene örömével Vantaa város egyik általános iskolájának tanulói is megismerkedhettek, ahol gyerekek zenéltek gyerekeknek. A Kodály Hétre Tallinn egyik zeneiskolájából is érkeztek fellépők.
A XXII. Kodály Hét vendége dr. Nemes László Norbert, a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet igazgatója volt, aki több alkalommal - a Sibelius Akadémián, a Metropolia Főiskolán és a Helsinki Konzervatóriumban - tartott előadást a Kodály-módszerről. Az ünnepi Liszt-év jegyében zajló Kodály Hét záró koncertjére március 16-án a Sibelius Akadémián került sor.
A Kodály Hét megrendezését 1989-ben a magyar születésű, Helsinkiben élő zenetanár testvérpár, Szilvay Csaba gordonkaművész és Szilvay Géza zeneiskola-igazgató, a vonósok tanára kezdeményezte. Az ötletet felkarolta Tauno Lempinen, az egyik kerületi zeneiskola igazgatója, a finn Kodály Társaság alapító tagja és tíz évig vezetője, aki bekapcsolta a zenei programokba a Sibelius Akadémiát, a Helsinki Konzervatóriumot és az észt főváros, Tallinn zeneiskoláit is. |
|
|
Kodály Zoltán
(Fotó: Kodályné, Péczely Sarolta képgyűjteményéből) |
| A 2010-2011-es tanév nyitóünnepsége - 2010. szeptember 17. |
|
|
| Előadás a Kovács-módszerről - 2010. szeptember |
Szeptember 15-16-án Dr. Pásztor Zsuzsa tartott előadást a Kovács-módszerről az Intézet hallgatói számára. A módszerről bővebben itt olvasható.
|
| Rövid kurzus a Central Conservatory of Music (Peking, Kína) hallgatói számára - 2010. szeptember 4-10. |
|
|
A kecskeméti Kodály Iskola első végzős osztályának 60. évfordulója rendezvényének a Kodály Intézet adott otthont - 2010. szeptember 3. |
|
|
| Énekes kurzus - 2010. július |
A július 19. és 29. között megrendezett intenzív énekes kurzust Hajdu Roland és Dr. Klézli János vezette. A résztvevők szolfézs órán vettek részt vezetésével, egyéni hangképzés és dal-interpretációs óráik voltak. A kurzust esti műhelyfoglalkozások színesítették. A kurzus zárásaként a résztvevők egy kis koncertet adtak.
|
| Múzeumok Éjszakája a Kodály Intézetben - 2010. június |
Az idén is nagy érdeklődés övezte a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatot. Intézetünk is gazdag programot kínált az idelátogató vendégeknek. Este a budapesti Ari Kupsus Galéria kiállításának megnyitójával kezdődött a program, majd éjfélig minden órában meglepetéssel vártuk a közönséget.
|
| A 2009-2010-es tanév záróeseményei - 2010. május |
A hagyományos év végi hallgatói koncerttel 2009. május 16-án és a diplomák ünnepélyes átadásával május 28-án lezárult a 2009-2010-es tanév. A diplomátadón jelen volt Batta András, a Zeneakadémia rektora is.
|
| Koncertek az Intézetben - 2010. március, május |
Márciusban a Tavaszi Fesztivál keretében az Intézetben lépett fel a Dánia szerte elismert és népszerű formáció, a Trio Con Brio. Tagjai a dán zongorista, Jens Elvekjaer és a koreai származású testvérpár, a hegedűs Soo-Jin Hong és a csellista Soo-Kyung Hong.
Alessandra Pompili Liszt-koncertje májusban:
|
Karvezető továbbképzés - 2010. április 29. - május 2. |
A magyar kóruskarnagyok továbbképzését a Zeneakadémia szervezte, melynek helyszínéül a Kodály Intézet szolgált.
|
Speciális Hét a Kodály Intézetben - Elisabeth Moll, Binder Károly, Benedek Mónika és Sergio de la Ossa előadásai - 2010. február 15-20.
A hagyományos tanórák helyett ezen a héten a Kodály Intézet diákjai előadásokat hallgattak és műhelyfoglalkozásokon vettek részt.
Balról jobbra:
Elisabeth Moll, a Pennsylvaniai Egyetem Pittsburgi Karának volt tanára tartott lebilincselő előadást február 16-án Forrai Katalinról, a Kodály tanítványaként tisztelt, kiváló zenepedagógusról, a kisgyermekkori zenei nevelésben kifejtett munkásságáról, varázslatos személyiségéről mesélt a résztvevőknek. Az Ő és családjának személyes barátjaként osztotta meg velünk gondolatait, tapasztalatait, élményeit. Betsy meleghangú előadásának hitelességét erősítette a vele érkezett családtag, Vikár Katalin jelenléte is.
Binder Károly, zongoraművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára a jazz improvizációról tartott előadást és este koncertet adott.
Benedek Mónika, a Kodolányi János Főiskola tanára a szolfézstanításról tartott előadást a klasszikus és a jazz vonatkozásában.
Sergio de la Ossa, az Intézet mesterszakának hallgatója galíciai táncokat tanított az Intézet növendékei és tanárai számára.
|
'Mini Study Tour' - rövid kurzus a Brit Kodály Társaság tagjai számára - 2010. február 15-17
Az első ilyen "Mini Tanulmányút" az Intézet néhány éve elhunyt igazgatóhelyettese, Vendrei Éva kezdeményezésére indult el 7 évvel ezelőtt. Azóta minden év februárjában egy kisebb csoport látogat az Intézetbe, hogy a kodályi zenepedagógiát közelebbről is tanulmányozhassa.
A rövid tanulmányút programjában idén is a szolfézs, módszertan és a bemutató órák szerepeltek az első helyen.
|
Koreai vendégek az Intézetben - 2010. február 21.
Február 21-én a Keimyung Egyetem (Daegu, Korea) vezetői látogattak el az intézetbe Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorának kíséretében, ahol többek közt egy bemutató órát tekintettek meg. A koreai egyetem vezetői a Zeneakadémiával és a Kodály Intézettel zenei nevelés területén való együttműködésről is tárgyaltak.
|
NEKROLÓG
2010. február 7-én elhunyt Dr. Kokas Klára, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetének nyugalmazott docense. A váratlan halálhírt mély megrendüléssel fogadták tisztelői, munkatársai és sok száz tanítványa itthon és külföldön, felnőttek és gyerekek egyaránt, akiket hosszú évtizedeken át életre szóló zenei élményekkel ajándékozott meg az elfogadásra, megértésre, toleranciára és odafigyelésre épülő nevelési módszerének segítségével. Soha nem felejtjük a Kokas Klárával megtett "felfedező utakat" nemcsak a gyermekek, hanem a klasszikus zenei remekművek birodalmában. Egyike volt a leginspirálóbb magyar zenepedagógusoknak, különleges személyiség és alkotóelme, aki jelentős, a Kodály koncepcióra alapozott zeneoktatási gyakorlat transzfer hatásának vizsgálatához kapcsolódó tudományos életművet hagyott maga után.
Örökké velünk marad csodálatos, érdeklődő, figyelemmel teli, bíztatóan sugárzó tekintete, egyfajta belső nyugalomból, tömérdek szeretetből és életörömből fakadó mosolya. Velünk marad úgy, ahogyan néhány hete még találkoztunk vele a Zeneakadémián, a fiatalos, tettre kész Klári néni, akiben az alkotómunka iránt szűnni nem akaró vágy buzog. Velünk marad rendkívüli spirituális lénye, s emlékeinkben még nagyon sokáig felidézzük, ahogyan oly sokszor elmerültünk vele a zene, a szabadság és a boldogság mámorító érzésében.
Egyike volt a "nagy titkok tudójának." Megtanultuk Tőle, hogy a lélek mélyére ható, a transzcendens világot feltáró zenéhez nem a száraz tudományosságon át vezet az út, hanem az átszellemültségen és az inspiráción keresztül.
Emlékét örökre megőrizzük.
(Dr. Nemes László Norbert, a Kodály Intézet igazgatója)
| Rövid kurzus Monash Egyetem Ausztrália) hallgatói számára - 2010. január 15. |
Az egyhetes program során az egyetem tanárai és diákjai szolfézs és módszertan órákon, előadásokon és hospitálásokon vettek részt.
|
| Pillanatképek a 2009-2010-es tanévről - mesterszak hallgatói - 2010. január |
|
| "Kodály Intézetért" kitüntetések átadása és félévzáró koncert - 2009. december 12. |
A Kodály Intézet intézeti tanácsa 2009. decemberi ülésén döntött arról, hogy Csányiné Koós Ildikót, az Intézet könyvtárának vezetőjét és Horváth Lászlónét, az intézet archívumának munkatársát Kodály Intézetért kitüntetésben részesíti.
A kitüntetést az Intézet keretében és érdekében több évig kiemelkedő munkát végző személyek kaphatják, valamint olyan intézmények, melyek rendszeresen vagy egyszeri alkalommal kiemelkedő módon segítették az Intézet célkitűzéseinek megvalósítását.
A kitüntetés ünnepélyes átadására december 12-én került sor az Intézet dísztermében az intézeti hallgatók félévzáró ünnepi hangversenye keretében.
|
Kodály Szeminárium Szingapúrban - 2009 |
A november 16-25. között megrendezésre kerülő tanfolyamot a szingapúri Young Musicians' Society szervezte a Kodály Intézettel közösen, elsősorban zenepedagógusok és karvezetők számára. A tanfolyam során a résztvevők megismerkedhettek Kodály Zoltán zenei nevelési filozófiájával és zeneműveivel, valamint betekintést nyertek a Kodály-koncepció gyakorlati alkalmazásába az általános iskolától a felsőoktatásig. |
|
Nagyításhoz kattintson a képre. |
|
Könyvbemutató - Ittzés Mihály: Bárdos Lajos |
A zeneszerző, zenepedagógus, karnagy Bárdos Lajos (1899-1986) születésének 110. évfordulója alkalmából tartott 2009. november 12-i ünnepségen Dr. Nemes László Norbert, az Intézet igazgatójának köszöntője után megemlékezést tartott Daróci Bárdos Tamás, zeneszerző, karnagy.
Ittzés Mihály: Bárdos Lajos c.,a Mágus Kiadónál megjelent munkáját bemutatta Dr. Berlász Melinda a MTA Zenetudományi Intézet tudományos osztályvezetője. A megemlékezést záró rövid koncerten Bárdos Lajos zeneművei hangzottak el. Előadták: Klézli János (ének) és Hajdu Roland (zongora) a Kodály Intézet művésztanárai, Palotás József (hegedű) és Heibl Anna (zongora) az M. Bodon Pál Zeneiskolából, és a Református Kollégium Gimnáziuma Psalmus KórusaJámbor Zsolt vezényletével.
|
|
|
|
Daróci Bárdos Tamás; Dr. Ittzés Mihály
Dr. Berlász Melinda; Bárdos Ágota, a zeneszerző egyik lánya |
|
| Dr. Kokas Klára műhelyfoglalkozása |
2009. november 12-én, Dr Kokas Klára, akinek 80. születésnapját az Intézet áprilisban és októberben ünnepelte [ld. Hírarchívum], ismét műhelyfoglalkozást tartott az Intézet növendékei és látogatói csoportja számára. |
|
|
| Portugál csoport látogatása |
 |
November 8. és 13. között a portugál Escola Superior de Música de Lisboa-ról érkeztek ismét diákok az intézetbe, Cristina Brito da Cruz, az intézet volt hallgatója vezetésével. A 2008-as novemberi programhoz hasonlóan az egyhetes tanulmányi útjuk során különböző témájú előadásokat hallgattak meg, szolfézs és módszertan órákon vettek részt, órát látogattak és részt vettek Szabó Orsolya, Pásztor Zsuzsa és Kokas Klára műhelyfoglalkozásain. |
| Bemutatkoztak a 2009-2010-es tanév új hallgatói |
| A 2009-2010-es tanév új hallgatói november 11-én mutatkoztak be egymásnak és a résztvevőknek énekkel, hangszeres darabokkal, tánccal, tánctanítással, valamint egy dramatizált mesével. |
|
|
| A North Texas University csoport látogatása az Intézetben |
|
A North Texas Egyetem (USA) tanárai és diákjai nem első alkalommal tettek látogatást az Intézetben. A háromnapos program (október 13-15.) során órákat látogattak és azokhoz kapcsolódóan előadásokon, műhelyfoglalkozásokon vettek részt. |
| Koncert az Intézetben |
|
Október 14-én Gulyás Anna adott koncertet változatos műsorral: dalok és operaáriák hangzottak el Smenata, Dvorák, Bellini, Mozart, R. Strauss, Kodály ésBartók műveiből. Zongorán kísért Morva Péter, a Zeneakadémia tanára. |
Elkezdődött a 2009-2010-es tanév |
Szeptember 18-án hivatalosan is elkezdődött a 2009-2010-es tanév az Intézetben. Nemes László Norbert igazgató köszöntője után sor került az éves tanfolyam hallgatóinak hagyományos eskütételére, valamint közös éneklésre is.
|
| A 2008-2009-es tanév záróeseményei |
|
A hagyományos év végi hallgatói koncerttel 2009. május 23-án és a diplomák ünnepélyes átadásával május 29-én lezárult a 2008-2009-es tanév:
|
| Képes összefoglaló az Intézet nyílt napjáról - 2009. május 7. |
|
| |
|
|
Dr. Batta András, a Zeneakadémia rektora és dr. Nemes László Norbert Nemes, az Intézet igazgatója köszöntötték a vendégeket. |
|
|
|
|
Az intézet archívumának és könyvtárának megtekintése után bemutató órák következtek.
Hajdu Roland - kamarazene óra; Szabó Orsolya - zongora óra |
|
|
|
|
A bemutató órák keretében alkalom nyílt az itt folyó oktatómunka megismerésére.
Erdei Péter - karvezetés óra
Platthy Sarolta - módszertan óra |
|
|
|
|
Dr. Kiss Katalin és Pad Zoltán - szolfézs óra |
|
| "A zene felemeli kezeimet" - Ünnep a 80 éves Kokas Klára tiszteletére Budapesten- 2009. április 18. |
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete és Zenepedagógia Tanszéke 2009. április 18-án tartotta ünnepi rendezvényét a 80 éves Kokas Klára tanárnő tiszteletére Budapesten a Zeneakadémia Kupolatermében. Az előadásokon kívül bemutató foglalkozásokat és mini koncerteket láthatott, hallhatott az érdeklődő.
Dr. Kokas Klára egyike a leginspirálóbb magyar zenepedagógusoknak, aki tehetségével, tudásával zenetanárok generációinak figyelmét hívta fel a Kodály koncepció jelentőségére itthon és külföldön egyaránt. Egyike azon kiváltságosoknak, akik még ismerték Kodály Zoltánt és együtt dolgoztak vele. Az elsők között volt annak felismerésében, hogy a Kodály-szemléletre alapozott zeneoktatási gyakorlat kedvező hatással van a gyerekek tanulási készségeinek fejlesztésében a nem zenei területeken is. A zeneoktatás transzferhatásával kapcsolatos tapasztalatait a fogyatékkal élő gyerekekkel való foglalkozásra is kiterjesztette. |
|
| |
|
Kokas Klára és Devich János, a Zeneakadémia rektorhelyettese |
Kodály Zoltánné |
Kokas Klára és dr. Batta András, a Zeneakadémia rektora |
|
|
|
Kokas Klára a közönség körében; a gyerekek is köszöntötték őt |
|
Gyermekprogram az Intézetben nagypénteken - 2009. április 10. |
Szórakaténusz Játékmúzeummal együttműködésben valósult meg az a tavaszi ünnepkörhöz kapcsolódó szünidei múzeumi tábor, melynek keretében gyerekek látogattak el a Kodály Intézetbe. A gyerekek az intézet megtekintése után zenei foglalkozáson vettek részt, melyet Szanka Emese zenepedagógus vezetett.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
|
|
|
| Lengyel diákcsoport látogatása az Intézetben - 2009. február 23-27. |
|
A Karol Szymanowsky Zeneakadémia (Katowice, Lengyelország) diákjai számára szervezett egyhetes tanulmányi program a következőket tartalmazta: szolfézs, karvezetés, előadások, bemutató órák a kecskeméti Kodály Iskolában, videofilm-vetítés az Intézetben folyó munkáról. |
| 'Mini Study Tour' - rövid kurzus a Brit Kodály Társaság tagjai számára - 2009. február 16-18. |
|
A Brit Kodály Társaság tagjai számára szervezett rövid tanulmányút programja a következőket tartalmazta: szolfézs, előadás, módszertan, bemutató órák a kecskeméti Kodály Iskolában, videofilm-vetítés az Intézetben folyó munkáról, valamint az Intézet művésztanárai által adott koncert Kodály műveiből. |
| A "Kodály Intézetért" kitüntetés átadása- 2009. január 28. |
A Kodály Intézet intézeti tanácsa 2008. novemberi ülésén döntött arról, hogy a 2008-as évben a Kodály Intézetért kitüntetést Hartyániné Szarka Katalin - az intézet gazdasági ügyintézője, Erdei Péter - intézeti tanár, az intézet volt igazgatója és Kokas Klára - zenepedagógus, az intézet volt tanára kapják (képen balról jobbra).
A kitüntetést az intézet keretében és érdekében több évig kiemelkedő munkát végző személyek kaphatják, valamint olyan intézmények, melyek rendszeresen vagy egyszeri alkalommal kiemelkedő módon segítették az Intézet célkitűzéseinek megvalósítását.
A kitüntetés ünnepélyes átadására január 28-án került sor az intézet dísztermében. Az ünnepség után Kokas Klára tanárnő zenei foglalkozást tartott az intézet hallgatói számára. |
|
|
|